Közel 13 millió forintot fordított magyarországi autista lakóotthonok támogatására a Mosoly Otthon Alapítvány tavaly, így az elmúlt hat évben a nyújtott támogatás összege meghaladta a 100 millió forintot. Az autizmussal élő gyermekek és felnőttek életkörülményeinek javításával foglalkozó alapítvány a lakóotthonok támogatásán túl, speciális, művészetterápiás foglalkozást is működtet.

Jó évet zárt a Jaksity György által életre hívott Mosoly Otthon Alapítvány: 2014-ben közel 13 millió forintot fordított magyarországi autista lakóotthonok támogatására. A kiállításokból, aukciókból és az alapítvány saját dizájnmárkájának, az Autistic Art termékeinek eladásából befolyt összeget tizenegy lakóotthon kapta, az elmúlt hat évben a támogatások összege az idei rekord nagyságú összeggel együtt meghaladta a 100 millió forintot.

Forrás

A Mosoly Otthon Alapítvány, Magyarországon egyedülálló módon hat lakóotthonban tart  olyan speciális művészetterápiás foglalkozásokat, amelyek megfelelnek az autisták igényeinek. A foglalkozásokon születő alkotásokat az alapítvány jótékonysági aukciókon és kiállításokon mutatja be, valamint ezek a minták jelennek meg az alapítvány által létrehozott dizájnmárka, az Autistic Art exkluzív hernyóselyem sálain, noteszein, pulóverein és pólóin. A termékekből származó bevétel jótékony célokat szolgál.

Czunyi Zsuzsa, a Mosoly Otthon Alapítvány ügyvezetője elmondta: „A magyarországi autista lakóotthonok jellemzően igen komoly pénzügyi problémákkal küzdenek, miközben tevékenységük nélkülözhetetlen. Alapítványunk ezzel együtt a pénzügyi támogatáson túl számos egyéb szolgáltatással is igyekszik segíteni a mindennapi munkájukat. A tizenegy otthon megmaradása és a művészetterápiás program működtetése a legfontosabb célunk – mondta.

2014 fontos év volt a Mosoly Otthon Alapítvány számára, hiszen számos olyan projekt valósult meg, amelyek segítségével egyre többen ismerkedhettek meg az alapítvány munkájával. GyerekKORtárs címmel kiállítást szerveztünk a Virág Judit Galériában, ahol harmincegy hazai kortárs művész gyermekrajzait állítottuk ki, illetve nagy sikert aratott éves támogatói gálánk, a Mosoly Otthon Alapítvány Est is - tette hozzá Czunyi Zsuzsa.

A rendezvényen egy divatbemutató keretében debütált az alapítvány dizájnmárkájának, az Autistic Artnak az autista művészek motívumait felhasználó legújabb hernyóselyem sál kollekciója, illetve a Kele Clothing és az Artista márkákkal közös új ruhakollekciók is. A divatbemutató után pedig jótékonysági árverésen 65 kortárs, illetve autizmussal élő művész alkotásaira lehetett licitálni. Az aukción elárverezett tárgyakból, és az esten megvásárolt termékek árából, illetve a támogatásokból befolyt összeg szintén a lakóotthonokat támogatta.

2014-ben az Autistic Art márka portfóliója is bővült: a művészeti foglalkozásokon elkészült rajzok az exkluzív hernyóselyem sálak mellett elegáns noteszeiken is megjelentek, a termékek pedig a tavaly indult webshopban és budapesti divatüzletekben is elérhetőek.

Az alapítvány által támogatott lakóotthonok komoly anyagi problémával küzdenek, ezért kiemelten fontos minden beérkező összeg, amivel a fenntartásuk finanszírozható. Az alapítvány mindent megtesz, hogy a támogatói összegeket folyamatosan növelje (aukciók szervezése, termékértékesítés), azonban ezek mellett minden évben nagy szükség van a személyi jövedelemadók 1 százalékából befolyó támogatásra is. 2013-ban az adózók közel fele nem rendelkezett a személyi jövedelemadójának 1 százalékával, így közel 1 milliárd forint maradt felhasználatlanul. Az alapítvány által támogatott otthonokban lakó fiataloknak és családjuknak ezek a civil fenntartású intézmények jelentik az egyetlen elfogadható lehetőséget egy élhető életre, ezért kérjük, hogy személyi jövedelem adójának 1 százalékával támogassa az autista fiatalok jövőjét.