2015. március 31-én kérhetik utoljára az elszámolásról szóló levelet azok az lízingügyfelek, akik éltek a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével – közölte a Magyar Lízingszövetség. Az érintettek 10 ezer forintért kérhetik az elszámolást, az erről szóló értesítőt pedig november 30-ig kapják meg. A szervezet közölte azt is, hogy azon magánszemélyeknek, akiknek az autólízing- vagy lakáslízing-szerződése 2009. július 26-a előtt került követeléskezelőhöz és bizonyítani tudják, hogy nem évült el a szerződésük, azoknak külön kell kérniük az elszámolást.

 

Azok az ügyfelek, akik a rögzített-árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel zárták le a lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződésüket, kedden, azaz 2015. március 31-én kérhetik utoljára az elszámolást 10 ezer forintos díj ellenében. Ezt követően az elszámolási értesítőt november 30-áig kell kézhez kapniuk – közölte a Magyar Lízingszövetség.

 

A Magyar Lízingszövetség a végtörlesztéses ügyfelekre vonatkozó lejáró határidőn túl egy másik fontos kérdésre is felhívta a figyelmet: azoknak a magánszemélyeknek, akiknek az autólízing- vagy lakáslízing-szerződése 2009. július 26-a előtt került követeléskezelőhöz és bizonyítani tudják, hogy nem évült el, - azaz a követeléskezelő felszólította őket vagy behajtott náluk - azoknak külön kell igényelniük az elszámolásról szóló levelet, az indokot megfogalmazva.

A 2009. július 26-a előtt követeléskezelőnek eladott ügyletekre, követelésekre alapesetben nem vonatkozik az elszámolás a korábbi Polgári Törvénykönyvben foglalt 5 éves elévülés miatt. „Ha viszont az ügyfél igazolja a finanszírozója felé, hogy a szóban forgó határidő után megszakadt az elévülési idő, például a követelés teljesítésére vonatkozó írásbeli felszólítást kapott, akkor kérelmezheti az elszámolást” – mondta Lévai Gábor, a szervezet főtitkára hangsúlyozva, hogy ezt az ügyfélnek igazolnia kell, tehát nem automatikus lehetőségről van szó.

A főtitkár egyúttal hangsúlyozta azt is, hogy a 2009. július 26-a után lezárult szerződéssel rendelkező ügyfelek automatikusan megkapják az elszámolásról szóló levelet.