A Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak 925 milliárd forintos vagyonnal zárták az első negyedévet, ami éves szinten 7 százalékos növekedést jelent, vagyis - figyelembe véve az alacsony inflációt - a kasszák továbbra is tekintélyes reálhozamot produkáltak. Az egy főre vetített vagyon még nagyobb mértékben, 11 százalékkal 846 ezer forintra emelkedett. A Stabilitás arra számít, hogy a jó eredményeknek köszönhetően egyre többen lépnek majd be az önkéntes pénztárakba, és így az összvagyon az idén elérheti az 1000 milliárd forintos szintet.

Folyatatták sikersorozatukat a Stabilitás Pénztárszövetséghez tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak, amelyek a piac 92 százalékát fedik le. Az első negyedév végén összvagyonuk 925 milliárd forintot tett ki, így éves összevetésben 7 százalékos növekedést értek el.

Ez egyben azt jelenti, hogy egy év alatt naponta átlagosan közel 160 ezer forinttal növelték vagyonukat az érintett önkéntes pénztárak. Negyedéves szinten is jól szerepeltek: a december végi 912 milliárd forinthoz képest 1,3 százalékkal gyarapodott a vagyon, naponta átlagosan 133 ezer forint volt a bővülés – ismertette az eredményeket Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke.

Napi 160 ezer forint

Az összesített éves növekedésnél még látványosabb az egy tagra eső vagyon gyarapodása: idén március végén egy stabilitásos önkéntes pénztártag 846 ezer forintos vagyonnal rendelkezett, ami közel 11 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi adatot.

Lehoczky kiemelte, hogy az önkéntes pénztári tagság továbbra is az egyik legjobb hosszú távú megtakarítási forma. A megoldás előnye, hogy alacsony összegű befizetésekkel is működik, emellett a tagok kölcsönt is kaphatnak a kasszáktól. Tíz éven belül pedig szükség esetén hozzá is juthatnak a megtakarításukhoz, amelyből a tőkét adózva, a hozamot pedig adómentesen kaphatják meg. Persze az igazi cél a nyugdíjas korig tartó előtakarékosság, s ekkor már teljesen adómentes a felvétel.

Meggyőző teljesítmény

A Stabilitás elnöke szerint a jelenlegi tagokat meggyőzte a pénztárak teljesítménye, erre az a legjobb bizonyíték, hogy az egyéni befizetések összege az elmúlt negyedévekben rendre meghaladta a munkáltatói hozzájárulások összegét. Az idei első negyedévben a tagok több mint 12 milliárd forintot fizettek be, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Ezzel párhuzamosan a munkáltatók befizetései 8,3 milliárd forintra rúgtak, azaz éves szinten 4 százalékkal emelkedtek.
A tagok pénztárak iránti elkötelezettségére utal a kilépésekhez kötődő, valamint a várakozási idő letelte előtti, de a felhalmozási időszakon belüli kifizetéseket magában foglaló szolgáltatási kiadások csökkenése. A stabilitásos pénztárak kifizetései 2014 első negyedévében 4,1 milliárd forintra rúgtak, ami kevesebb, mint a fele az egy évvel korábbi összegnek. Lehoczky azt is elmondta, hogy a tagok száma 2013 első negyedévéhez képest szerény mértékben, 4 százalékkal 1,092 millió főre csökkent, ám az elnök úgy látja, a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben kedvező hozamokat produkáló kasszák sorozatos jó teljesítménye következtében emelkedhet idén a tagok száma.

10 milliárdot költöttek szolgáltatásokra az egészségkasszák

A Stabilitás elnöke a piac 70 százalékát magába foglaló egészségpénztárak teljesítményéről is beszámolt. Az egészségpénztárak vagyona az első negyedév végén 41 milliárd forintra rúgott, a negyedév során minimálisan, alig több mint 2 százalékkal csökkent. A tagoknak azonban még így is egy évnél több szolgáltatásra van fedezetük. A tagdíjbefizetésekben a hagyományos szezonális hatás ebben az évben is érvényesült.

Jó évindításnak tekinthető az első negyedévi 7,5 milliárdos befizetés, valamint az, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva az egyéni befizetések 10 százalékkal, a munkáltatói hozzájárulások pedig 9 százalékkal nőttek. Ez utóbbi adat igazolja azt a tényt, hogy a cafeteriarendszerekben az egészségpénztárak választása az előkelő, harmadik-negyedik helyen szerepel. A tagok költési lehetőségeit javította, hogy a negyedév során közel 900 millió forintos hozamot termeltek a pénztárak a tagoknak, 72 százalékkal többet az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Lehoczky ismertette, hogy az egészségpénztárakban a tagok - az összesen 1,9 millió alkalommal igénybe vett - szolgáltatásokra 2014 első negyedévében 9,7 milliárd forintot költöttek. Egy-egy szolgáltatásra átlagosan több mint 5100 forintot fordítottak a tagok, az előző évekhez hasonló nagyságrendben. Az egészségpénztárak taglétszáma 722 ezer fő volt az első negyedév végén, lényegi növekedés nem történt a létszámban. Lehoczky arra számít, hogy a pénztárak szélesedő szolgáltatásai révén 2014-ben emelkedik a tagok száma.

Egy tag: plusz 16 százalék

A Stabilitással együttműködő magánnyugdíjpénztárak is jó eredményeket értek el éves összevetésben. Az első negyedév végén a magánnyugdíjpénztárak vagyona 197 milliárd forintot tett ki, ami 6 százalékos, az inflációt bőven meghaladó növekedésnek felel meg.

Mivel a taglétszám az egy évvel korábbi 68 ezerről 62 ezerre csökkent, az egy főre vetített vagyon átlagosan 3,12 millió forint volt a negyedév végén, ami 16 százalékos éves emelkedésnek felel meg.