Immár 2008 óta tart az Erste privátbanki üzletága és a magyar Dragon osztály együttműködése, amelyet a két fél 2014-ben is meghosszabbított. A nemrégiben megkötött megállapodás szerint idén is az Erste Private Banking lesz a névadó szponzora az egyik legnagyobb nemzetközi tőkesúlyos vitorlás hajóosztály, a Dragon két legkiemelkedőbb hazai versenyének.

Az Erste Private Banking Dragon Országos Bajnokságra idén május utolsó napjaiban, míg az Erste Private Banking Dragon Flottabajnokságra szeptember közepén kerül majd sor.

„Nagyon örülünk annak, hogy ebben az évben is támogatja versenyeinket az Erste Private Banking. A pénzintézet és munkatársai személyében megbízható partnereket, sőt ennyi év után bátran állíthatom, hogy barátokat nyertünk, akiknek értékrendje messzemenően megegyezik azokkal az értékekkel, amelyet hajóosztályunk és vitorlázóink képviselnek” – hangsúlyozta a szponzorációval kapcsolatban Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség elnöke.

„2010-ben az Erste Private Banking volt a névadó szponzora a Dragon hajóosztály Balatonkenesén rendezett Európa-bajnokságának. Már akkor tudtuk, hogy ez az elegáns, a természet erőit és az emberi tudást esztétikusan ötvöző vitorlás hajó és vitorlázói nagyon közel állnak ahhoz a ‒ hosszú távra szóló értékeket előtérbe helyező ‒ filozófiához, amelyet mi vallunk az Erste Private Bankingnél. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy együttműködésünk idén is töretlenül folyatódik” – emelte ki Kállay András, az Erste Private Banking igazgatója.