Vitték a Henkel termékeit, többet mint egy évvel ezelőtt. 

A Henkel eredménye jelentősen növekedett az első negyedévben. Az árbevétel 0,6 százalékkal 4,033 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: 2,5 százalék), a korrigált üzemi eredmény 8,9 százalékkal 600 millió euróra emelkedett, a korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT marzs) 1,2 százalékponttal 14,9 százalékra nőtt, a  elsőbbségi részvények korrigált hozama (EPS) 10,3 százalékkal, 0,96 euróra emelkedett. Az árbevétel jelentős mértékben növekedett a fejlődő piacokon (szerves bővülés: 8,2 százalék). 

2013 első negyedévében egyaránt sikerült növelnünk az árbevételt és az eredményt a kihívásokat támasztó piaci környezet, a nyugat-európai piacok gyengélkedése és az ipari felhasználás terén világszinten tapasztalható gyenge kereslet ellenére – jelentette ki Kasper Rorsted, a Henkel igazgatóságának elnöke. Mind a Laundry & Home Care, mind a Beauty Care üzletág egyaránt jobban teljesített, mint releváns piacaik, míg az Adhesive Technologies üzletágat érintette az ipari felhasználók részéről jelentkező, vártnál gyengébb kereslet. Ennek ellenére jelentős mértékben javítani tudtuk nyereségesünket valamennyi üzletágban.

A 2013. pénzügyi évre Kasper Rorsted a következőket mondta: Várakozásaink szerint a világgazdasági környezet továbbra is nehéz marad, azonban arra számítunk, hogy a második félévben már javul az ipari felhasználás terén jelentkező kereslet. A világpiaci környezetre jellemző kihívásokat is figyelembe véve folytatjuk a folyamataink további egyszerűsítését és felgyorsítását a vállalat rugalmasságának és hatékonyságának növelése érdekében.

A Henkel megerősítette a 2013-ra szóló előrejelzéseit
Rorsted megerősítette a Henkel előzőleg közölt előrejelzéseit a 2013. pénzügyi évre vonatkozóan: Azzal számolunk, hogy az értékesítés szervesen 3 és 5 százalék közötti mértékben növekedik az idei pénzügyi esztendő során. Várakozásaink szerint a korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT-marzs) mintegy 14,5 százalékra nő, az elsőbbségi részvények korrigált hozama pedig közel 10 százalékkal javul.

A Henkel árbevétele az idei esztendő első negyedévében 4,033 milliárd euró volt, ami éves összehasonlításban 0,6 százalékos növekedést jelent. A szerves árbevétel-növekedés – amely nem tartalmazza az árfolyamhatások és felvásárlások/befektetés-megszüntetések hatását – 2,5 százalékos volt.

A Laundry & Home Care üzletág jelentős, 8 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. A Beauty Care üzletág 4 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. Az Adhesive Technologies üzletág szerves árbevétele 1,2 százalékkal csökkent.

Az egyszeri bevételek, egyszeri költségek és átszervezési kiadások hatásának kiszűrésével a korrigált üzemi eredmény 8,9 százalékkal javult, így 551 millió euróról 600 millió euróra nőtt mindhárom üzletág hozzájárulásának köszönhetően. Az üzemi eredmény (EBIT) 565 millió euró lett az előző év hasonló időszakában elért 538 millió euró után.

Az árbevétel 0,6 százalékkal 4,033 milliárd euróra nőtt, a korrigált üzemi eredmény 8,9 százalékkal 600 millió euróra emelkedett. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT marzs) 1,2 százalékponttal 14,9 százalékra nőtt. Az elsőbbségi részvények korrigált hozama (EPS) 10,3 százalékkal, 0,96 euróra nőtt, Az árbevétel jelentős mértékben növekedett a fejlődő piacokon (szerves bővülés: 8,2 százalék). 

2013 első negyedévében egyaránt sikerült növelnünk az árbevételt és az eredményt a kihívásokat támasztó piaci környezet, a nyugat-európai piacok gyengélkedése és az ipari felhasználás terén világszinten tapasztalható gyenge kereslet ellenére – jelentette ki Kasper Rorsted, a Henkel igazgatóságának elnöke. Mind a Laundry & Home Care, mind a Beauty Care üzletág egyaránt jobban teljesített, mint releváns piacaik, míg az Adhesive Technologies üzletágat érintette az ipari felhasználók részéről jelentkező, vártnál gyengébb kereslet. Ennek ellenére jelentős mértékben javítani tudtuk nyereségesünket valamennyi üzletágban.

A 2013. pénzügyi évre Kasper Rorsted a következőket mondta: Várakozásaink szerint a világgazdasági környezet továbbra is nehéz marad, azonban arra számítunk, hogy a második félévben már javul az ipari felhasználás terén jelentkező kereslet. A világpiaci környezetre jellemző kihívásokat is figyelembe véve folytatjuk a folyamataink további egyszerűsítését és felgyorsítását a vállalat rugalmasságának és hatékonyságának növelése érdekében.

A Henkel megerősítette a 2013-ra szóló előrejelzéseit
Rorsted megerősítette a Henkel előzőleg közölt előrejelzéseit a 2013. pénzügyi évre vonatkozóan: Azzal számolunk, hogy az értékesítés szervesen 3 és 5 százalék közötti mértékben növekedik az idei pénzügyi esztendő során. Várakozásaink szerint a korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT-marzs) mintegy 14,5 százalékra nő, az elsőbbségi részvények korrigált hozama pedig közel 10 százalékkal javul.

A Henkel árbevétele az idei esztendő első negyedévében 4,033 milliárd euró volt, ami éves összehasonlításban 0,6 százalékos növekedést jelent. A szerves árbevétel-növekedés – amely nem tartalmazza az árfolyamhatások és felvásárlások/befektetés-megszüntetések hatását – 2,5 százalékos volt.

A Laundry & Home Care üzletág jelentős, 8 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. A Beauty Care üzletág 4 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. Az Adhesive Technologies üzletág szerves árbevétele 1,2 százalékkal csökkent.

Az egyszeri bevételek, egyszeri költségek és átszervezési kiadások hatásának kiszűrésével a korrigált üzemi eredmény 8,9 százalékkal javult, így 551 millió euróról 600 millió euróra nőtt mindhárom üzletág hozzájárulásának köszönhetően. Az üzemi eredmény (EBIT) 565 millió euró lett az előző év hasonló időszakában elért 538 millió euró után.

A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (EBIT marzs) jelentős mértékű növekedést mutatott, 1,2 százalékponttal 14,9 százalékra nőtt az előző év hasonló időszakában elért 13,7 százalékról. Az árbevétel-arányos megtérülés 14 százalék volt, szemben a 2012 első negyedévi 13,4 százalékkal.

A pénzügyi műveletek eredménye 16 millió euróval -30 millió euróra javult, elsősorban a nettó pénzügyi pozíció javulásának és a devizafedezeti ügyletek terén elért jobb eredményeknek köszönhetően. A 24,7 százalékos adókulcs nem változott jelentősen, az előző év hasonló időszakának 24,8 százalékához képest.

A nettó eredmény 8,9 százalékkal, 370 millió euróról 403 millió euróra nőtt. A 10 millió euró kisebbségi részesedések levonása után a negyedéves nettó eredmény 393 millió eurót tett ki a 2012 első negyedévi 361 millió euró után. Az adózás utáni korrigált eredmény a kisebbségi részesedések levonása után 417 millió euró volt a negyedévben, mely 369 millió euró volt az előző év azonos negyedévében. Az elsőbbségi részvények korrigált hozama (EPS) 0,84 euróról 0,91 euróra nőtt. A névleges érték 0,96 euró lett 2013 első negyedévében az egy évvel korábbi 0,85 euró után. A módosított IAS 19 előírás alkalmazása előtt az előző év azonos időszakában ez az érték 0,87 euró volt. Ez utóbbi adathoz kapcsolódóan az elsőbbségi részvények korrigált hozama 10,3 százalékkal nőtt.

A nettó forgótőke árbevételhez viszonyított aránya éves összehasonlításban jelentős mértékben javult, 5,8 százalékra esett vissza. 2013. március 31-én a Henkel nettó pénzügyi pozíciója nettó adósság helyett immár 114 millió eurós szabad készpénzbefektetést mutatott, szemben az egy évvel korábbi (2012. március 31.) 1,159 milliárd eurós nettó adósságállománnyal.

A Laundry & Home Care üzletág árbevétele és eredménye jelentős javulást mutatott a 2013-as pénzügyi év kezdetén, tovább növelve részesedéseit a legfontosabb piacokon. Éves összehasonlításban a szerves árbevétel 8 százalékkal nőtt. A nominális árbevétel 6,3 százalékkal 1,177 milliárd euróra nőtt.

Valamennyi régió hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat ilyen jó üzleti teljesítményt ért el. A növekedés terén a legnagyobb lendület ismét a fejlődő piacokon jelentkezett: az összesített szerves árbevétel kétszámjegyű növekedést mutatott. Leginkább Oroszország és Törökország dinamikus teljesítményének köszönhetően a kelet-európai valamint az afrikai/közel-keleti régiók szintén kétszámjegyű növekedést értek el. A fejlett piacokon is nőtt az árbevétel annak ellenére, hogy még mindig negatív piaci környezet tapasztalható Dél-Európában, viszont Nyugat-Európában pozitív növekedés jelentkezett, ahol elsősorban Franciaország és Németország teljesített jól. A piac folytatódó visszaesése ellenére Észak-Amerikában is bővülést ért el a vállalat.

A korrigált üzemi eredmény jelentős, közel 10 százalékkal 176 millió euróra nőtt. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés fél százalékponttal 15,0 százalékra javult 2012 első negyedévéhez képest. Az üzemi eredmény 175 millió euró volt, szemben az előző év hasonló időszakában elért 157 millió euróval.

A Beauty Care üzletág ismét jól kezdte az évet. A szerves árbevétel-növekedés 4,0 százalékos volt, ismét lényegesen meghaladva a legfontosabb piacokét, melynek eredményeképpen a piaci részesedés is nőtt. A nominális árbevétel 1,4 százalékkal 873 millió euróra emelkedett.

A stabil értékesítési eredmény eléréséhez minden régió hozzájárult. Az előző negyedévekhez hasonlóan, ezen az üzleti területen a növekedéshez szintén elsősorban a fejlődő piacokon elért teljesítmény járult hozzá, ahol az értékesítés szerves növekedése kétszámjegyű volt. A Beauty Care teljesítménye Ázsiában (Japánon kívül) különösen dinamikus volt, főként a kínai üzleti terjeszkedés eredményeképpen. Az Afrika/Közel-Kelet régióban az árbevétel szintén kétszámjegyű növekedést produkált. A fejlett piacokon az árbevétel mérsékelten nőtt. A nyugat-európai pozitív teljesítményt a németországi erős növekedés generálta. Az árbevétel Észak-Amerikában stabil volt.

A korrigált üzemi eredmény éves összevetésben jelentősen, 5,2 százalékkal, 130 millió euróra javult. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés szintén jelentős, 0,5 százalékpontos emelkedéssel 14,9 százalékra nőtt. Az üzemi eredmény 3,0 százalékkal 124 millió euróra nőtt éves szinten.

Az Adhesive Technologies üzletágra 2013. év első negyedévében hatással volt egyes kulcsfontosságú iparági szektorok gyenge teljesítménye, különösen a fejlett piacokon. Az árbevétel 1,944 milliárd eurót tett ki az előző év azonos negyedévében elért 2,001 milliárd eurós eredménnyel szemben. A szerves árbevétel 1,2 százalékkal csökkent negyedéves szinten, amely vegyes regionális fejlődést takart.

A fejlődő piacok stabil szerves árbevétel-növekedést értek el. A latin-amerikai régióban a növekedés erőteljes volt, és a kelet-európai régió is stabilan emelkedő árbevételt produkált annak ellenére, hogy a fontos építőipari szektorban a növekedés lendülete a kedvezőtlen időjárásnak tulajdoníthatóan lassult. Ázsia (Japánt kivéve) általánosságban pozitív fejlődést ért el, amelyhez India jelentős mértékben járult hozzá. Az általános gazdasági feltételek romlásával a fejlett piacokon az árbevétel alulmaradt az előző év azonos negyedévének értékéhez képest. Az üzleti tevékenység visszaesése Nyugat-Európában fokozott mértékben jelentkezett. Az észak-amerikai és a fejlett ázsiai piacok szintén elmaradtak a 2012. év első negyedév árbevétel adataitól.

A korrigált üzemi eredmény ismét kétszámjegyű, 10,8 százalékos javulást mutatott az előző évhez képest, elérve a 320 millió eurót. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés most először 16,5 százalékos lett, amely 2,1 százalékpontos emelkedést jelent 2012 első negyedévéhez viszonyítva. Az üzemi eredmény 10,6 százalékkal 314 millió euróra emelkedett.

A nyugat-európai erős versenypiaci környezetben az árbevétel 1,1 százalékkal 1,421 milliárd euróra csökkent. A szerves árbevétel 1,0 százalékkal esett vissza elsősorban a recesszió és az egyes kulcsfontosságú iparági szektorokban tapasztalt lassulás miatt. A kelet-európai régióban az értékesítés 6,3 százalékkal emelkedett, elérve a 718 millió eurót. A szerves növekedés 7,3 százalékos volt, amelyhez különösen Oroszország és Törökország járult hozzá. Az afrikai/közel-keleti régióban a névleges árbevétel 11,6 százalékkal, 289 millió euróra nőtt. Bár a növekedésre továbbra is hátrányosan hatott az egyes országokban tapasztalható bizonytalan politikai helyzet, a szerves növekedés így is 18,2 százalékkal nőtt, amelyhez a Laundry & Home Care és a Beauty Care üzletág egyaránt hozzájárult.

Az erőteljes versenyt mutató észak-amerikai régió piacán az árbevétel 2,3 százalékot csökkent, így 729 millió eurós eredményt ért el. A szerves árbevétel 0,4 százalékkal alulmaradt az előző évi adatokkal összehasonlítva, főként egyes kulcsfontosságú iparágak gyengébb teljesítménye miatt. A latin-amerikai régióban az árbevétel névlegesen 2,4 százalékkal esett vissza, amely 257 millió eurót eredményezett, 4,5 százalékos szerves növekedéssel. A Mexikóban és Brazíliában folytatott üzleti tevékenység szerepe különösen fontos volt ebben a fejlődésben. Az ázsiai és csendes-óceáni régióban a nominális árbevétel 1,5 százalékkal esett vissza, 580 millió eurós értéket érve el. A szerves árbevétel 1,3 százalékkal nőtt. Bár az üzleti teljesítmény a feltörekvő piacokon, különösen Kínában, stabil volt, melyet részben ellensúlyozott a Japánban tapasztalt alacsonyabb értékesítés.

Az árbevétel növekedésének ismét jelentős lendületet adtak Kelet-Európa, Afrika/Közel-Kelet, Latin-Amerika és Ázsia (Japán nélkül) fejlődő piacai. A nominális árbevétel ezeken a területeken 5,4 százalékkal, 1,728 milliárd euróra nőtt. A szerves növekedés 8,2 százalékos volt, amelyhez minden üzletág hozzájárult. E feltörekvő piacoknak tulajdonítható részesedése az árbevételből az előző év azonos negyedévi 41 százalékról 43 százalékra emelkedett.

A Henkel 3 és 5 százalék közötti szerves árbevétel-növekedésre számít a 2013. pénzügyi évre. A társaság bízik abban, hogy mindegyik üzletág ilyen mértékű növekedést ér majd el. A Henkel megerősíti megközelítőleg 14,5 százalékos korrigált árbevétel-arányos megtérülési (EBIT) előrejelzését (2012: 14,1 százalék), és azt feltételezi, hogy minden üzletág hozzájárul az előző évet meghaladó növekedéshez. Továbbá, a Henkel kb. 10 százalékos növekedést vár az elsőbbségi részvényenkénti korrigált eredményre (2012: 3,70 euró). A Henkel ezt az előrejelzést az értékesítési árak általa várt növekedésére, illetve a vállalati struktúra állandóan változó piaci feltételekhez történő folyamatos igazítására alapozza. Ezekkel az intézkedésekkel, valamint a költségvetés szigorú betartásával a Henkel szándéka az, hogy kiegyenlítse az emelkedő alapanyagáraknak a nyereségre gyakorolt hatását.