Vastag Tamás, az X-Faktor első szériájának énekese és az UNICEF szakértői, a művész szülővárosában, Veszprémben tartottak gyerekjogi továbbképzést a Lovassy László Gimnázium tanulóinak.

Az UNICEF-fel közösen Vastag Tamás, az X-Faktor korábbi énekese gyerekkori iskolájában, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tartott gyerekjogi kurzust a tanulóknak. A gyermekjogi szervezet által felkészített művész az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány által indított országos gyermekjogi edukációs program, az Ébresztő-óra keretén belül tartotta a jogi ismertető órát a gyerekeknek.

 

A 2014 márciusában indított Ébresztő-óra az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány első országos iskolai programja. A projekt keretében szakértők által kiképzett előadók tartanak interaktív előadásokat 4-12. osztályos gyermekeknek. A tanórák​ a ​gyermekjogokról,​ a ​gyermekek helyzetéről a világban​, és a gyermekekkel szembeni erőszakról szólnak. A foglalkozást iskolák, tanárok és szülők is – az iskolával egyeztetve – kérhetik. Az órákat külön erre a célra felkészített önkéntes előadók tartják.

Vastag Tamás énekes, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány önkéntese: „Nagyon megörültem a lehetőségnek, mert lényegesnek tartom, hogy a diákok megismerjék saját jogaikat. Sajnálom, hogy amikor még én ültem az iskolapadban, akkor nem volt ilyen kurzusra lehetőség, ezért is vállaltam el a feladatot. Nosztalgikus örömmel tölt el, hogy az első előadásom a volt gimnáziumomban lehetett.”

A Telenor Magyarország támogatásával az Ébresztő-óra keretén belül az elmúlt két év alatt több mint 3 ezer gyerek kapott gyerekjogi továbbképzést. Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány célja, hogy 2015 év végére összesen 6 ezer gyermek részesüljön az oktatásban. A cél megvalósításához az első lépés, hogy 2015-ben Budapesten kívüli iskolák is jelentkezhetnek a programba, aminek az első állomása Veszprém volt.