A kormány, a Magyar Bankszövetség és a Magyar Lízingszövetség közös érdeke, hogy a deviza-autóhitelesek megsegítése ügyében minél előbb olyan megoldás szülessen, amely az ügyfeleknek és a finanszírozóknak is elfogadható - mondtaRévész Tamás, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja, a Budapest Autófinanszírozási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.

    Révész Tamás elmondta: az autóhitelek forintosításában az árfolyam kulcskérdés lesz. Kiemelte: "bízunk abban, hogy a teherviselés közös lesz, olyan szabályozást kell kidolgozni, amely valamennyi szereplőnek elfogadható".
    Rámutatott: nem szabad elfelejteni, hogy a lízingtársaságok már eddig is 100 milliárd forintos nagyságrendben könyveltek el veszteségeket, a szektor teherviselő képessége pedig véges.
    Kiemelte: a banki elszámolás mintegy 180-200 ezer élő lakossági devizahiteles autófinanszírozási szerződést érintett, amelyek összesen körülbelül 300 milliárd forintos tartozást jelentenek. A lezárt szerződésekkel együtt - durva becsléssel - 1000 milliárd forint körüli szerződésállományt érintett a folyamat. A devizás szerződések elszámolása gyakorlatilag lezajlott, már csak a panaszok kezelésének végső lépései vannak hátra. A forintalapú szerződések elszámolása most zajlik, ez pedig októberig jelent majd jelentős munkát ad a lízingcégeknek - elemezte a lízingszövetség elnökségi tagja.
    Révész Tamás rámutatott: a piac úgy összezsugorodott, hogy akár két lízingcég is kiszolgálhatná a mostani finanszírozási igényeket. Jelenleg a négy legnagyobb lízingcég a piac közel 70 százalékát fedi le, 10-30 százalék közötti részesedésekkel. A többiek átlagos részesedése 3-4 százalék közötti, náluk szinte kizárt a gazdaságos működés, így a koncentrálódás szakmailag logikus felvetés - hangsúlyozta a lízingszövetség elnökségi tagja. 
    "Kevés esélyt látok a kisebb, gyengébb társaságok felvásárlására, valószínűbb, hogy a szóban forgó szereplők kivonulnak a magyar piacról. A konszolidációnak feltétele, hogy a bankok, a pénzügyi vállalkozások hosszú távra kiszámíthatónak ítéljék a szabályozói környezetet" - mutatott rá Révész Tamás.
    A lízingcégek pénzügyi helyzetéről, terheiről kifejtette: a bankadó csökkentésére a pénzügyi vállalkozások esetében is szükség van, mert ezzel megszűnhet a lízingcégek versenyhátránya, és fokozottabban tudnak koncentrálni a kitűzött célokra, például a kis- és középvállalkozások (kkv-k) eszközfinanszírozására, ezen belül is az agrárfinanszírozásra. 
    Kiemelte: ha valóban csökken a pénzügyi vállalkozások, lízingcégek adója, akkor a Magyar Lízingszövetség számításai szerint jövőre a jelenlegi 12 milliárd forintról 45 százalékkal 7 milliárd forintra, 2017-ben pedig 4,6 milliárd forintra csökkenhet a cégeket érintő "bankadó", így a lízingtársaságok 2013-ban elszenvedett, mintegy 7 milliárd forintos vesztesége eltűnne a rendszerből.  
    A lízingpiac bővülésére utaló adatokkal kapcsolatban elmondta: áttörésről egyelőre nem lehet beszámolni. Az autóértékesítés növekedése az elavult, több mint 11 éves átlagéletkorú autópark fiatalításához nagyon kevés. A finanszírozás bővülése kizárólag a jegybank növekedési hitelprogramjának köszönhető, amely a vállalkozásokat támogatja, így kívánatos lenne, hogy a magánszemélyek gazdasági helyzete erősödjön, amely később az autófinanszírozásban is megmutatkozna - mutatott rá Révész Tamás.