Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Naponta 244 autó kelt el júniusban

Bár májusban minimálisan csökkentek az eladások a magyar járműpiacon, júniusban jelentős, 17 százalékos volt a növekedés.

Júniusban összesen 9519 jármű kelt el a legfontosabb kategóriákban (személyautó, kis- és nagyteherautó, busz, motorkerékpár), ami tavaly júniushoz képest 17 százalékos emelkedésnek felel meg. Ez egyben azt jelenti, hogy a májusi 1,2 százalékos éves szintű visszaesés után felpörgött a járműpiac – derül ki a Magyar Lízingszövetség összeállításából.

Júniusban 738 személyautó kelt el, ez 17,5 százalékos növekedést jelent, egyben azt jelenti, hogy a múlt hónapban naponta átlagosan több mint 244 autót adtak el a kereskedők. A kisteherautóknál 11, a nagyteherautóknál 27 százalékkal nőttek az eladások májusban. A buszokból 90 százalékkal nőttek az eladások, ez darabszámban 40 darab júniusban eladott buszt jelentett. Az 1237 darab júniusban eladott motorkerékpár 7 százalékos többletet jelent.

A hathavi adatok is egyértelmű bővülésről tanúskodnak. Az említett kategóriákban összesen 49 208 darab jármű kelt el, ez pedig 13 százalékos növekedést jelent 2014 első hat hónapjához képest. A személyautó-szegmensben 12, a kisteherautóknál 16, a nagyteherautóknál 25 százalékos volt a növekedés, a motorok piaca 12 százalékkal hízott. A júniusban felpörgő eladások ellenére a buszoknál csökkenést mutatnak az első féléves adatok: január eleje és június vége között 205 busz került forgalomba, ami 20 százalékos visszaesésnek felel meg.

 

0 Tovább

Az agrárszektor finanszírozásában is kulcsszerep hárulhat a lízingre

Egyértelmű trend globálisan és a magyar piacon is a mezőgazdaság és a hozzá szorosan kötődő élelmiszeripar felértékelődése a gazdaságon belül, ennek pedig egyenes következménye, hogy az egyre nagyobb lesz az agrárfinanszírozásban rejlő potenciál.

A hazai lízingpiacon 2014-ben az új kihelyezések volumene 453 milliárd forintra rúgott, ami 24 százalékos növekedést jelentett éves összevetésben. Az agrárgép-finanszírozás 72 milliárd forintos tételt jelentett tavaly, ez 60 százalékos növekedésnek felelt meg. Ezen belül a közel 50 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja keretében helyeztek ki a lízingvállalatok.

0 Tovább

Öntjük a pénzt a benzinkutakra

Idén áprilisban a kiskereskedelmi forgalom 4,1 százalékkal nőtt.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 1,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,1 százalékos volt a növekedés.

A legnagyobb mértékben az üzemanyag-kiskereskedelem bővült, ebben a szegmensben 9,3 százalékal nőtt a forgalom. 

0 Tovább

Ezt csinálja a régiós GDP

Az elmúlt évben a kelet-közép-európai régió gazdasága összességében 2,5 százalékkal növekedett, a 2013-as 1,3 százalék után; a javulás hozzájárult ahhoz, hogy a térségben a fizetésképtelenségi eljárások száma 0,5 százalékkal csökkent, az előző évi 7 százalékos növekedése után - derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből.

A hitelbiztosító által mért fizetésképtelenségi ráta - a fizetésképtelenségi eljárások (csődeljárás, felszámolási eljárás) aktív cégekre vetített aránya - 2014-ben Magyarország esetében 2,9 százalékos volt, ez 0,6 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. További részletek a Rizikó blogon.

 

0 Tovább

Az agrárszektor rápöröghet a garanciás hitelekre

A továbbiakban a szállítással és raktározással foglalkozó vállalkozások 24,4 milliárd forintos garanciaállományukkal 7,6 százalékos részesedéssel rendelkeztek az első negyedév végén.

Felértékelődhet a készfizető kezességvállalást biztosító garanciatermékek szerepe a termelő vállalkozások számára, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. arra számít, hogy a mezőgazdaság kis- és középvállalkozásai jelentős számban igénylik majd a garancia-konstrukciókat.

A többségi állami tulajdonú Garantiqa Hitelgarancia Zrt. az MTI-hez eljuttatott közleményében rámutat: garanciaállományán belül az agrárszektor cégei számára a növekedésre bőven van tér, az idei márciusi végi 319,66 milliárd forintos teljes állományon belül az agrárium mindössze 1 százalékos részesedéssel, 3,2 milliárd forinttal szerepelt.

0 Tovább

goodnews

blogavatar

Jó és hasznos hírek.

Utolsó kommentek